A dicsőség, amely legénységünket illette amiatt, hogy az európai tengerészek eddigi leghosszabb nyílt tengeri utazását tudhatjuk magunk mögött, örömmel töltött el bennünket.
December 16-án léptünk az ismeretlenbe, miután túlhaladtunk Great Fish-folyó torkolatán, ezen a ponton túl egyetlen felfedező sem jutott még, Diaz tíz évvel korábban ezen a ponton fordult vissza.
A következő hónapokban próbáltuk feltérképezni a kelet-afrikai partvidék bennszülött és muszlim királyságait.
Mozambik uralkodója után a kenyai Mombasába juttotunk, ahol nem voltak velünk túl szívélyesek. Hajóinkat is próbálták elfoglalni a bennszülöttek, ezért inkább továbbálltunk.